Pillanat képek



 1%

Örömmel vennénk

 ha adója 1%-ával

 támogatná a kórus munkáját:

 TUNGSRAM KODÁLY ZOLTÁN FÉRFIKARÉRT ALAPÍTVÁNY

 Budapest, IV. Váci Út 77.

 Adószám: 18054121-1-41



Kodály Zoltán Férfikar

A kórus történetének rövid leírása



Az Egyesült Villamossági Részvénytársaság Dal- és Önképző Egyletének énekkara 1903-ban alakult Újpesten. A kórus a gyár dolgozóinak és alkalmazottainak társulásaként jött létre. A gyár 1909. óta viselte a Tungsram márkanevet, így Tungsram Dalkör néven működött. A kórus azóta megszakítás nélkül, folyamatosan működik, szolgálja a magyar kultúra, a dal- és zenekultúra  ügyét, felvállalva annak terjesztését országon belül és kívül is. Ápolja és őrzi a magyar férfikari éneklés hagyományait. 2013-ban ünnepelte az énekkar megalapításának 110. évfordulóját.

 

Az énekkar megalakulásának 67. évében változtatta meg a nevét, így 1970. december 11-én ünnepélyes keretek között vette fel a “Kodály Zoltán Férfikar” nevet, a zeneszerző özvegyének Kodály Zoltánné Péczely Sarolta engedélyével és jelenlétében.

 

1953. december 7-én tartotta a kórus az ország első üzemi kariskoláját Kiss Dénes karnagy kezdeményezésére, amelyen Darázs Árpád karnagy, Ádám Jenő zeneszerző és Fodor Lajos tanították az amatőr dalosokat zeneelméletre és kotta-olvasásra. Azóta is – az anyagi lehetőségeihez mérten – évente megtartja a kórus a kariskolát, több napos zenei tábor keretében.

                                                           *

Az élő repertoárban több mint 300 énekkari mű, a barokk szerzőktől a modern komponisták műveiig, a magyar és külföldi zeneszerzők dalaitól az opera- és operett-kórusművekig csaknem minden zenei stílus megtalálható. Különös figyelmet fordít az énekkar a magyar zenére, annak méltó előadására, terjesztésére.

 

A férfikar Magyarország valamennyi tájegységén megfordult. Szerepelt egész kis falvakban és nagyvárosokban is. Rendszeresen fellép művelődési házakban, templomokban, különféle rendezvényeken.

 

Külföldön a férfikar Nagy-Britanniában, Írországban, Spanyolországban, Finnországban, mindkét ill. az egyesített Németországban, a volt Szovjetunióban, Észtországban és Lettországban; Bulgáriában, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és Olaszországban szerepelt.

 

A kórus az elmúlt évtizedekben többször szerepelt a Magyar Bartók-rádió Kóruspódium című műsorában, valamint mind külföldön, mind belföldön TV műsorokban is (BBC, Magyar Televízió, Budapest TV, Újpest TV).

 

Az utóbbi évtizedben a Magyar Rádióban készült felvételek, valamint video-kazetták (közöttük egy, a centenáriumra készült felvétel), audiokazetták és 4 CD lemez mutatja be a kórus munkásságát, a legutóbbi a 2012. júniusában készített, bordalokat tartalmazó CD.

 

Az eltelt 110 évben minden generációból voltak lelkes amatőr énekesek, akik a zene szeretetétől áthatva, sokszor mostoha körülmények között is dolgoztak azért, hogy ez a kórus a lehető legjobb színvonalon működjön.

 

A kórus karnagyai:  1921-1937 Novák Károly

                                   1937-1940 András Béla

                                   1940-1944 Kováts András

                                   1945-1950 Dr. Ujj József

                                   1950-1970 Kiss Dénes

                                   1970-1984 Bánhegyi Sándor                   

                              1984-től a művészeti vezető Pálinkás Péter, aki 2002-ben a „Magyar Kultúra Lovagja” címet nyerte el, 2009-ben karnagyi munkásságáért KÓTA díjat kapott.           

 

A férfikar jelenlegi művészeti besorolása:

„Nemzetközi cum laude hangversenykórus”.

 

A kórus társadalmi elismerései:

            2006-ban Újpestért díj,

2007-ben Budapestért díj,

2008. június 21-én Magyar Örökség-díjban részesült.  

Powered by CMSimple | Template: ge-webdesign.de | Fotós: Gábor Marcell | Honlap admin